LEN FAKI BIOGRÁFIA!
Írta: Gábor   
2012. április 04. szerda, 20:01

Amikor Len Faki 2003-ban Berlinbe tette át székhelyét, már hosszú esztendők gyümölcsöző produktivitására, és két magasan jegyzett technolabel, a Monoid és a Feis menedzselésére tekinthetett vissza. E két kiadónál olyan megbecsült művészekkel dolgozott együtt, mint Umek, John Selway, Samuel L. Session, vagy The Hacker, és számos 12 inches megjelenés mellett szerzői albumok, illetve mix-válogatások kiadásáért felelt. Berlinbe költözése meghatározó fordulópontot hozott karrierjében. Új kiadója, a Len Series megalapításával független platformot és védjegyet hozott létre, ahol kötöttségektől mentesen publikálhatta saját elképzeléseit a techno-ról, és a zene új mélységeit fedezhette fel. Emlékezetes fellépései olyan helyszíneken, mint a Tresor, vagy az Ostgut Berlin, később a Berghain (az egykori Ostgut) rezidensi pozíciójában csúcsosodtak ki. Egy pozíció, amely tovább fokozta nyitott és elfogulatlan szakmai hozzáállását mind lemezlovasként, mind producerként. Jellegzetes extra-hosszúságú dj-szettjei arra ösztökélték, hogy hangzásban és stílusokban is szélesítse tárházát, ez pedig újabb inspirációkkal töltötte fel Len-t. A Berghain-ban indította el saját klubestjét, a negyedévente jelentkező Podium-ot, ahová rendszeresen az általa leginkább tisztelt kollégáit hívja el a világ minden tájáról. Ez a lépés eredményezte az ugyancsak Podium névre hallgató alkiadójának születését is, többek között olyan producerek, mint Raudive (aka Oliver Ho), vagy Shinedoe megjelenéseivel tarkítva. Már rögtön az első megjelenésekkel megrohamozták a lemezestáskákat és a top dj-k chartjait, mint például Sven Väth-ét, vagy Luke Slater-ét. Csontszáraz, ám kommunkatív DJ stílusa egy igazi gentlemanné teszi őt a lemezjátszók mögött; egy művész, akinek szettjei színtiszta szenvedélyen és szépségen alapszanak.
Len Faki -t Magyarországon 2012. április 14 -én, a HYPERSPACE 2012 -n láthatjátok és hallhatjátok.

 

Szóljon hozzá!

Kérlek mellőzd a trágár szavakat és a kötekedést.
Az ilyen hozzászólásokat azonnal töröljük!


Biztonsági kód
Frissítés