|
FELIX KRÖCHER neve a német techno fogalmának szinonimája. Mixei sebészeti pontosságúak, energiái a zenét folytonos mozgássá alakítják. Hangzásának különlegessége, hogy a lehető legfinomabb és legészrevétlenebb módon táncoltatja meg a tömegeket.
FELIX KRÖCHER-t a könnyedség, mellyel művészetét mesterfokon űzi, a DJ-k új generációjának egyik fénypontjává tette. KRÖCHER frankfurti hangzáson nőtt fel, ott született 1983-ban. Míg a többi gyerek inkább a biciklizés és a komputerezés iránt lelkesedett, Felix 10 évesen kapta meg első lemezjátszóit és 16 évesen már közönség előtt játszott, apja, idősebb Felix K. társaságában. Tanulmányai végeztével a Sunshine Live nevű ifjúsági rádiónál lett gyakornok. Kapcsolatai bővülésével szemlélete és elképzelései is párhuzamosan tágultak.
2002-ben saját rendezvények szervezésébe kezdett, az elektronikus zenei színtér hazai és nemzetközi előadóit hívta vendégszerepelni. A stúdióban is egyre több időt töltött, 2004-ben megjelentette első lemezét - a Decksharks EP-t. Ugyanabban az évben debütált saját rádióműsora is, a Hardliner show a Sunshine Live adón, mely jelenleg is egyre népszerűbb.
2005-ben Kröcher a híres frankfurti klub, az U60311 rezidens DJ-je lett, ahol Chris Liebing legendás péntek estjeit folyatva mostanában havi rendszerességgel jelentkezik. A legjelentősebb német elektronikus zenei magazin, a Raveline olvasói 2007-ben és 2008-ban is az „Év Legjobb Német DJ”-jének választották. FELIX KRÖCHER 61 kiadványt tudhat eddig maga mögött, beleértve előadói albumjait, EP-ket, remixeket, és egy DVD-t is, “The Live Collection”-t, olyan előadók és labelek közreműködésével, mint az Alphabet City, Compressed, Kne’Deep, V2 és a ZYX.
Ha neked a techno jön be, akkor FELIX KRÖCHER-re van szükséged. Nevét megtalálod DJ Rush playlist-jeiben és a bingen-i Palazzo klub válogatásalbumain egyaránt. Hogy a móka még teljesebb legyen, FELIX elindította saját labelét is: az FK Recordings- t. Nem csoda, hogy határozottan bekerült az európai fesztivál körkép legjobb DJ-i közé. Az elektronikus zenei szcéna olyan fiatal DJ-knek ad otthont, akik nemcsak átvették a staféta botot a régiektől, de teljesen újszerű, sajátos módon teszik dolgaikat. KRÖCHER az egyikük. Bár még mindig csak húszas évei elején, módszeresen és tudatosan építi karrierét, máris előkelő helyet szerezve a nemzetközi DJ palettán.
Világhíre ellenére azonban továbbra is elsősorban művészi fejlődésére koncentrál. Bármilyen irányt is vegyen hangzása a jövőben, biztos, hogy érdemes lesz rá odafigyelni.
FELIX KRÖCHER-t Magyarországon április 11-én láthatjátok és hallhatjátok a budapesti SYMA ’A’ arénában a HYPERSPACE 2009-en!
|