Kicsit körbenéztem az eddig elérhető trailer kínálatban, abból szemezgetek picit, milyen filmek várnak ránk 2009 első felében. Kezdeném is a sort kedvenc bokszolómmal, akinek az életét hivatott bemutatni ez a film rengeteg eddig nem látott felvétellel, amiket ő maga is kommentál. Tyson pályafutása és eddigi élete, mint egy hullámvasút, ebbe nyerünk mélyebben betekintést, megfűszerezve a sportoló érzéseivel, gondolataival. A szeretett edző elvesztése, a feleségével vívott küzdelem, Don King, és a börtön. Csak hogy kiemeljek pár főbb momentumot, ami mind-mind helyet kapott ebben a filmben. A bemutatóját ITT http://www.apple.com/trailers/sony/tyson/ nézhetitek meg. A következő filmet szerintem senkinek sem kell bemutatnom, hiszen mindannyian ezen nőttünk fel. A Terminator legújabb része a nem is olyan messzi jövőben játszódik, ahol a gépek még ennél is szervesebb részei az életünknek, mint most. Azt hinné az ember, hogy nem sok újat tud mutatni, pláne már felnőtt fejjel, de a trailer(ek) megtekintése után percekig csak hápogtam. Annyi harcot, robbanást, látványt és izgalmat sikerült belesűriteni ebbe az egy percbe, hogy ha a film csak negyed ennyire lesz jó, már megérte várni májusig. John Connor visszatér, hiszen a vég még csak most kezdődik! A bemutatóját ITT http://www.apple.com/trailers/wb/terminatorsalvation/ nézhetitek meg.
Ha eddig nem rendített volna meg a látvány eléggé, akkor még egy kis ráadás, ha már elrugaszkodtunk picit a valóságtól. Itt az új X-MEN mégpedig a Wolverine rész, a jóképű Hugh Jackman tálalásában. Itt aztán fény derül mindenre, ami Rozsomákkal kapcsolatos! Igen-igen, még véletlenül sem Farkas, ahogy azt sikerült már párszor félrefordítani a trilógiában is. Bár tény és való, hogy sokkal populárisabb és közkedveltebb név lenne, de eredetileg köze sincs hozzá. Feltűnik a filmben jó barátja, aki később ősellenségévé válik, Kardfog a becsületes neve. Elnézve a bemutatót, izgalomban és látványban itt sem lesz hiány, az egyszer biztos! ITT http://www.x-menorigins.com/ nézheted meg, ha kíváncsi vagy rá.
Kicsit a könnyedebb filmekre váltva, érdemes lesz még beülni a 17 Again című kópiára is, amiben Matthew Perry egy varázslat folytán 37 éves férfiból 17 éves tinivé válik, hogy minden, amit elbaltázott eddigi élete során, most helyrehozhassa. Zec Afron kapta a fiatalkori énjének főszerepét, akinek tulajdonképpen ez lehet az igazi áttörés a nagy színésszé/tinibálvánnyá válás rögös útján! Amit ki lehet hozni a sztoriból, azt szerintem kifacsarták belőle, a helyzetkomikumoktól kezdve a szóvicceken át, nem fogunk hiányt érezni semmiben. Vagy ha mégis, hát legalább lesz ok egy pici fanyalgásra is! :) A bemutatóját ITT http://www.17againmovie.com/ nézheted meg.
Adam Sandler nekem az apafej óta mondhatni kedvencem, bár szinte minden filmjében ugyan azt a séma szerep jut, de legalább elmondhatja magáról h jól áll neki. Hasonló lesz a Funny People is, amiben egy nagyon híres és népszerű filmszínész/standup komikust alakít, akivel az orvosa közli, halálos beteg. Ahelyett hogy nekikeseredne, felkarol egy ifjú tehetséget és megpróbálkozik azzal, hogy hasonló magaslatokba emelje, mondhatni utódot faragjon belőle. Ő lenne Seth Roen, aki a Zack és Miri make a porno után minimum húsz kilót fogyott, amivel elérte azt, hogy csak szimplán visszataszító (sorry Seth) legyen, ne dagadt és visszataszító. :) Ettől függetlenül viszont picit drámai hangvételű, de nagyon ütős vígjátékot várhatunk tőlük, aminek a bemutatóját ITT http://www.funnypeoplemovie.com/ nézheted meg.
Hamarosan jelentkezem a további figyelemreméltó bemutatókkal! Addig is járjatok sokat moziba és ne hagyjátok ki a finom nachot sem! :)
|