Zámbó Krisztián: Szerelem angyala
Írta: Gábor   
2010. január 27. szerda, 13:09
Édesapja első házasságából született, és nyilvánvaló, hogy a génekről szóló megállapítások az ő esetében teljes mértékben helytállóak. Már nagyon régen elhatározta, hogy megpróbálkozik az énekesi pályával, de Jimmy kilenc évvel ezelőtti tragikus halála, valamint az e körül és a család körül keletkezett óriási médiafelhajtás miatt úgy érezte, várnia kell. Nagyon sokan és nagyon sokféleképpen húztak hasznot Jimmy halálából, ő semmiképpen nem akarta, hogy ezek közé sorolják. Azt szerette volna, hogy saját maga lehessen, saját dalokkal, és ne csak az keltse fel iránta az érdeklődést, hogy kinek a fia. Krisztiánt ugyanúgy a Magneoton (mTon) szerződtette, mint annak idején édesapját, és egy évi gondos munkával elkészítették bemutatkozó albumát, amelynek címe "Szerelem angyala".
A munkában olyan kiváló szerzők, hangszerelők segítették, mint Vígh Arnold, Sunny vagy Bársony Bálint. Az album nagyobbik része a Silverhill Stúdióban készült Budapesten Vígh Arnold irányításával, a többi Amerikában, Los Angelesben. Külön érdekessége, hogy az első single - "Ő is gondol rám?" - szerzője és producere az Egyesült Államokban élő és alkotó ifj. Malek Miklós (Miklos Malek), aki dolgozott már Jennifer Lopezzel, Anastaciával és az M2M-mel is és akinek édesapja, Malek Miklós hangszerelte Jimmy egyik legnagyobb sikerét, a "Time To Say Good Bye" Miklósa Erikával énekelt magyar változatát.
Elkészült egy igazi modern pop album, ami alapvetően mi másról szólna, mint a szerelemről. A szerelemről, amely jó vagy rossz időkben ugyanúgy átjárja az ember szívét, amitől jól vagy éppenséggel rosszul érzi magát. Dallamos zene, modern hangzás, érthető szövegek és a végére - elkerülhetetlen módon - egy fohász az apához, aki valószínűleg büszke lenne rá.
 

Szóljon hozzá!

Kérlek mellőzd a trágár szavakat és a kötekedést.
Az ilyen hozzászólásokat azonnal töröljük!


Biztonsági kód
Frissítés